Itt a január, és szokás szerint mindent eláraszt a diéták és a testsúlycsökkentő módszerek tengere. Ahová nézek, mindenhol azt látom, hogy csak az akaraterőmön múlik, nincs kifogás, ideje, hogy végre én is fitt legyek és karcsú. Ehhez persze számtalan jófej ember kínál segítséget, majd ő vagy az ő termékei lefogyasztanak. Én pedig elborzadok. Hogyan lehetnek ezek a szakemberek ennyire etikátlanok? Igen, én abszolút etikátlannak tartom azt, ha valaki diétát, testsúlycsökkentő módszert, életmódváltást, vagy nevezzük bármilyen néven, ajánl. De miért? Nos. Megvan az, amikor először diétáztunk? Minden olyan jól ment, kicsit összeszorítottuk a fogunkat, betartottunk néhány szabályt és hipp hopp lementek a kilók. És mennyire örültünk, hogy egyrészt nem is olyan vészes ez, másrészt, hogy sikerült elérni a célunkat. Oké. De aztán mi lett? Visszajöttek a kilók? Vagy esetleg rájöttünk, hogy még ennél többet is el tudunk érni? És ezért jöttek az újabb és újabb megszorítások? Aztán esetleg észrevettük azt is, hogy a sokadik diéta már valahogy nem használ, egyre nehezebb betartani, a test nem reagál, erre a kedves tanácsadók válasza pedig az volt, hogy biztosan nem tartjuk tökéletesen az előírásokat. Ismerős? Na akkor van egy nagy hírem: Rengeteg kutatás bizonyította már, hogy a diéták hossztávon nem eredményesek (legyen szó bármilyen fogyókúráról), sőt, kifejezetten kontraproduktívak, vagyis az ellenkező hatást érik el.
De miért van ez így? A test biológiai működésébe, hogy milyen negatív folyamatok mennek végbe egy diéta alatt (pl. a stressz szint növekedése), nem mennék bele, mert nem vagyok szakember. De azért szerintem mindenki hallott arról, hogy a test éhezést tapasztalva tartalékolásba kezd stb., vagyis azért itt sem annyira egyértelmű az egyenlet, hogy a bevitt oldalon kevesebbnek kell lennie mint az elhasznált oldalon és kész.
Én a pszichológiai oldalához szeretnék hozzászólni. Szóval azt tudjuk, hogy a pszichénk úgy működik, hogy többnyire nem nagyon szereti a korlátozásokat. Na már most, ha én bizonyos ételekre azt mondom magamnak, hogy ez tilos, fúj, hízlal, egészségtelen stb., és a lényeg, hogy nem ehetem vagy csak bizonyos mennyiségben, napszakban, edzés előtt/után, a szabályok száma és variációja végtelen. Na ilyenkor jön be az „rózsaszín elefánt effektus”: ezek a tiltott, bűnös ételek hirtelen állati vonzóak lesznek, és hosszú távon a fejünkre is nőhetnek, a démonjaink lesznek, amikkel egész nap harcolunk. (Lásd „csak annyit kérek, hogy ne gondolj egy rózsaszín elefántra” – na lefogadom, hogy rögtön mindenki szeme előtt ott volt egy rózsaszín elefánt.) Ez egyszerűen azért van, mert a kognitív gondolkodásunk így működik.
A másik probléma ezekkel a szabályokkal, hogy kívülről jönnek. Miért gondolja azt bárki, hogy jobban tudja, hogyan működik az én testem, mint én magam? Hogy veszi ehhez a bátorságot? És miért adjuk át ilyen könnyen a kormányt egy idegennek? Jó kérdés, sokfajta válasz van rá. A lényeg itt is az, hogy van egy veleszületett, ösztönös képességünk, ami a többi állathoz hasonlóan nálunk irányítja a táplálkozásunkat, annak érdekében, hogy a testünk optimálisan működjön. Mi viszont már kiskorunktól megtanultuk, hogy „amíg a tányéron van étel, addig nem állunk fel”, „ha ettél ebédet, csak akkor jár édesség”és folytathatnám. De akár még korábban is visszamehetünk, „csak 3 óránként szabad szoptatni”, „az nem lehet, hogy már megint éhes vagy”, „még ezt az egy kanalat anya kedvéért” stb. Szóval minden arra irányult és irányul a mai napig, hogy nehogy meghalljuk ezt a hangot, aki kétségbeesetten próbálja fenntartani a test egyensúlyát. Persze ez a hang nem hallott arról, hogy korunk ideálja a csontsovány, 16-os BMI-vel rendelkező, kiugró medencecsontú stb. nő, vagy a kigyúrt, kockahasú férfi. Ő csak azt tudja, hogy van egy genetikailag meghatározott optimális testsúly, amit igyekezne tartani, ha éppen bárki is hallgatna rá, és nem próbálnák meg állandóan eltorzítani vagy lenémítani a hangját.
Oké. És akkor hogyan tovább?
Vegyük vissza a kormányt! Engedjük el az összes szabályt, kezdjünk tiszta lappal! Ugye milyen ijesztő? És mi akadályoz akkor meg abban, hogy házméretűvé hízzak, ha nincs szabály? Hát ezért beszélgetünk kliensekkel órákat erről a témáról, mert sajnos mondani egyszerűbb, mint megtenni. Az elnyomott ösztönös belső hanghoz visszatalálni nehezebb, mint gondolnánk, de nem lehetetlen.
Folyt. köv. :)
Kommentar schreiben