Bemutatkozás

A legtöbb szakmában nagyon fontos a hitelesség, és ez véleményem szerint fokozottan igaz a pszichológus munkára. Úgy gondolom, hogy a legjobb segítő az, aki maga is megjárt már bizonyos mélységeket és magasságokat. Bizony én magam is megvívtam jó néhány harcot eddigi életem során, voltak nehéz időszakok, nehéz döntések, és hivatásom, életcélom megtalálása is hosszú évek kemény munkájának eredménye.

Már fiatalon is nagyon érdekelt az emberi elme és lélek, ezért a Budapesti Corvinus Egyetem marketing és kommunikáció szakán szereztem első diplomámat. Azonban hamar kiderült számomra, hogy többet és mélyebben szeretnék emberekkel foglalkozni, mint azt a marketing szakma engedi, ezért alapos önismeretbe kezdtem. Részt vettem számos személyiségfejlesztő tréningen, és saját élményt szereztem különféle önismereti módszerek segítségével, megismerkedtem a pszichodrámával, természetgyógyász képzésen vettem részt. Pszichológus alapdiplomámat a Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem, amit a Szegedi Tudományegyetem mester szakos képzésével egészítettem ki.

Célom, hogy a megszerezett tudásom és tapasztalatom szélesítése, bővítése mellett segítséget tudjak nyújtani mindazok számára, akik egy boldogabb, harmonikusabb életet szeretnének elérni. Remélem, hogy munkám során minél több embernek lehetek kísérője ezen az úton!