“Az anya-magzat kapcsolat analízis feladata az, hogy átvilágítsa a leendő anya lelkét, segítse várandósságával kapcsolatos esetleges konfliktusait, problematikus viszonyait rendezni. Segítse felvenni, fejleszteni, harmonizálni születendő gyermekével, méhével meglevő, természetes kapcsolatát és segítse lélektani oldalról felkészíteni mind a magzatot, mind az anyát a születésre-szülésre.”
(Hidas, 2000)
A módszer lényege:
Segíti az anyát az anyává érés folyamatában, a magzatot lelki működésének kibontakozásában. Csökkentheti a szülészeti komplikációk valószínűségét azzal, hogy időt és teret ad a gyermekvárással, szüléssel és szülővé válással kapcsolatos érzelmi problémák és tudattalan szorongások feldolgozására. Gyógyító élményt nyújthat a várandós szülő saját gyermekkorából származó hiányaira. Lehetőséget kínál a generációkon átöröklődő minta megtörésére azáltal, hogy a tudattalan konfliktusokat és újraéledő problémákat a várandósok feldolgozzák a terápiában, ahelyett, hogy újra lejátszanák a következő nemzedékkel. Az anya-magzat kapcsolatanalízis célja a magzat harmonikus fejlődésének segítése, az anya és gyermeke felkészítése a szülésre, valamint a megszületés utáni egymásra hangolódás, kötődés elmélyítése.
Az egyetemi éveim alatt az egyik kurzuson hallottam először az anya-magzat kapcsolatanalízisről, és rögtön tudtam, hogyha majd én is várandós leszek, akkor mindenképpen ki szeretném próbálni. Ez így is történt, és már az első alkalmak is annyira magával ragadtak, hogy mindhárom gyermekemmel végig jártam kapcsolatanalízisre a várandósság alatt.
Engem leginkább az lépett meg, hogy tényleg meg tudtam őket ismerni már jóval a születésük előtt. Tanulmányaimnak köszönhetően természetesen azzal már tisztában voltam, hogy mennyire meghatározó a magzati kor a későbbi fejlődés szempontjából, és arról is sokat olvastam, hogy már egy egészen pici magzat is mennyi mindent érzékel stb. De egészen más dimenzió volt megtapasztalni, hogy ezek tényleg így vannak.
Nekem az egyik legizgalmasabb dolog az egészben, hogy már a pocakon belül meg tudtunk ismerkedni egymással. Mindhárom babám pontosan megmutatta nekem különböző képeken és érzéseken keresztül a temperamentumát, hogy miket szeret és miket nem, hogy mi az erőssége és gyengesége, és mindezt úgy, hogy egy teljesen más szinten tudtunk kommunikálni, mint a mindennapi életben. Csodálatos érzés volt megélni ezt az összhangot.
A “babázás” mellett természetesen minden ülésen átbeszéltük a terapeutámmal az aktuális történéseket, voltak nehéz élethelyzetek, nagy érzelmi hullámok, sokat segített, hogy ezen az “utazáson” végig mellettem volt egy támogató kísérő.
Az utolsó hetekre különös nosztalgiával emlékszem, amikor eljött az elengedés ideje, a szülés, a születésre való felkészülés, amikor a babával együtt zártunk le egy időszakot, hogy eljöhessen az új, kinti élet. Az itt megtanult technikák később a szülés folyamán is nagyon praktikusnak bizonyultak.
Úgy érzem, hogy a kapcsolatanalízisnek köszönhetően olyan előnyre tettünk szert, ami nagyban megkönnyítette az első heteket és a későbbi időszakokat is. Mi ugyanis nem a szülést követően kezdtünk csak el ismerkedni, hanem addigra már kialakult egy olyan erős kötődés köztünk, hogy sokkal jobban egymásra voltunk hangolódva, én legalábbis így éreztem ezt. Sokszor mondták rájuk mások, hogy mennyire nyugodt és értelmes babák, újszülötthöz képest mennyire értelmesen néznek és érdeklődőek, hogy sugárzik az “anya-baba szerelem”.
Ma is nagyon meghat, ha erre a gyönyörű folyamatra gondolok, és hálás vagyok, hogy megélhettük.